- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Hazánk egyik leg vadregényesebb területe számtalan olyan látnivalót tartogat számunkra, amiről nem is gondolnánk, hogy Magyarországon egyáltalán léteznek ilyenek. Cserépfalu pl. a legtöbbek számára valószínűleg egy sosem hallott településnév, pedig itt találhatóak már-már a Star Wars-beli Tatuin bolygó hangulatát idéző „Kisamerikai” barlanglakások, melyeket létrehozói egyenesen a riolittufába vájtak. Ilyen lakásokat egyébként Noszvajon is találunk. Innen nem messze, a Mangó-tetőn hasonlóan misztikus hangulat lengi körül az úgynevezett kaptárköveket, melyekbe őseink (ki tudja miért) kis fülkéket faragtak. Kevesen gondolnák továbbá, mivel a Bükk elsősorban nem borvidék mivoltáról nevezetes, hogy számtalan pincesor várja az odalátogatókat. Ilyen pl. a Cserépúti pincesor, mely egész évben nyitva tart és a borkülönlegességek mellett a gasztronómiát sem veszik félvállról. Ha pedig a kirándulásban megfáradt tagjainkat szeretnénk ellazítani, akkor ezt több gyógy és élményfürdőben is megtehetjük, pl. a Bogácsi Gyógy- és Strandfürdőben.
A fent említett példákon kívül természetesen Dunát lehetne rekeszteni a hasonlóan érdekes látnivalókkal, így tehát aki nem szeretne semmiről lemaradni, annak érdemes több napot rászánnia a környék bejárására. A természetben való közlekedés egyik legkörnyezetkímélőbb, mégis viszonylag sportos és kényelmes módja a mára egyre nagyobb népszerűségnek örvendő elektromos kerékpár. Az egyre több helyen, így a Bükkben is elérhető bérlési lehetőségnek köszönhetően azoknak is alkalmuk nyílik kipróbálni a tekerés e könnyített formáját, akik nem szeretnének sok százezer (millió) forintot elkölteni egy ilyen sporteszközre. Nekik ajánljuk figyelmükbe a bükkzsérci E-tekergők házát, ahol amellett, hogy kedvező áron bérelhetünk Shimano STePS elektromos rásegítéssel felszerelt Merida eSpresso, eBig.Tour, vagy eOne-Forty elektromos kerékpárokat, akár egy hangulatos hétvégét, vagy egy komplett nyaralást is eltölthetünk.
A ház 2 szobája és 1 apartmanja összesen 13 fő befogadására alkalmas, melyek akár egyben is lefoglalhatóak. Minden foglalás mellé jár az ingyenes wifi és a kerti fűtött medence használata. A vendégház a Bükkön belül is kivételes helyen fekszik, ugyanis a fent említett látnivalók az e-bikeokon suhanva játszi könnyedséggel elérhetőek a házból.
A ház tulajdonosa, Hargitai János kérdésünkre elmondta, hogy a kerékpározásra is alkalmas ösvények a törvényi előírásoknak megfelelően kerékpáros piktogrammal jelölve vannak így biztosan nem tévedünk el. Akik mégis inkább szakemberre bíznák a navigálást, azoknak az egyébként profi kerékpárosokból álló üzemeltető csapat vezetett túrákat is indít a különböző látnivalókhoz, Egerbe és Szilvásváradra is. A további útvonalak között (melyeket a lehet böngészgetni) találunk rövidet, hosszút, könnyűt és nehezet, vagyis a szervezők bárki számára tudnak a fizikai felkészültségnek megfelelően útvonalat ajánlani. Azoknak sem kell megijedni, akik még sosem tekertek igazán nagy szintkülönbséget, ugyanis az elektromos kerékpároknak köszönhetően