eXtremeMan Hosszútávú Országos Triatlonbajnokság- beszámoló Hír

Szabó Tamás
2009/08/17
Hétvégén rendezték meg a XIX. nagyatádi eXtremeMan Hosszútávú Országos Triatlonbajnokságot, ahol több mint 340 egyéni induló várta a gyékényesi tó partján a startágyú eldördülését, ami 7:32-kor annak rendje és módja szerint megadta a jelet a versenyzőknek.
Hirdetés
A sikeresen elstartolt a mezőny megkezdte a két-, egyenként 1900 méteres úszókör teljesítését. Ezt követően 7:52-kor vízbe vetették magukat a váltók, több mint 120 csapat nevezett idén. Ezután a 180 km kerékpározás következett, ahol is a címvédő Major József már a táv 2/3-nál átvette a vezetést Csőke Balázs, Kis Gyula duótól és elképesztő 39 km/h-s átlagsebességet produkálva elsőnek kezdhette meg a maratoni hosszúságú futást. A hölgyeknél Walkó Andrea és Dr. Harsányi Zsuzsanna alkotta élmezőnyt láthatta a nézősereg elsőként felpattanni kerékpárjaikra. őket az ex-olimpikon és titkos esélyesnek tartott Góg Anikó, aki élete első Ironman-távjának veselkedett neki a szombati nappal, Major Józsefhez hasonlóan, ugyancsak tetemes hátrányt halmozott fel az első számon. A futást 16, egyenként 2600 méteres körben kellett teljesíteni a népes vasseregnek. Itt már Major előnye behozhatatlannak bizonyult. Ráadásul folyamatosan nőtt a távolság közte és az üldözői közt. Ez utóbbi megállapítás igaz volt Kisre is, aki Csőkét utasította ellentmondást nem tűrően maga mögé. Ráadásul a szlovák Kulich eddigre legyűrte az addig negyedik helyen haladó Ácsot és így Csőke került a célkeresztjébe. Walkó Andrea egykörnyi előnye egyelőre kitartani látszott, bár Góg továbbra is lépésről lépésre csökkentette a kettejük közt feszülő távolságot, valamint leszakította Harsányit, aki nem nagyon tudta ekkor igazolni az amúgy nem véletlenül félelmetes hírét a futását illetően. Kulich közben befogta Csőkét, aki így lecsúszott az abszolút dobogóról; úgy tűnik, a kerékpár egy kissé többet vett ki belőle a kelleténél. Így a férfiak küzdelme idén is az elmúlt évekhez hasonlóan Major József győzelmével zárult (8:23:19), amely csak három percre maradt el az általa tartott pályarekordtól. Második helyen a tavaly bronzérmes Kis Gyula végzett (8:42:42), a bronzérem, p edig a félelmetes futást produkáló szlovák fiú, Michal Kulich (8:56:21) nyakába került. A hölgyeknél viszont végletekig kiélezett csatának kerekedett, a táv felét követően Góg Anikó körönként perceket tudott hozni Walkón. A hajsza kíméletlenül folytatódott, a verseny végéhez közeledve Walkó Andrea előnye pedig rohamosan csökkenni kezdett, míg aztán az utolsó körre ( kb. a 40. kilométernél) végül az elnyűhetetlen és láthatóan újult erőre kapó Góg Anikó futott ki először és hihetetlen hajrájának köszönhetően be is húzta a bajnoki címet (9:45:26). Walkó Andrea szinte végig tökéletesen versenyzett az első helyen, ám a végül meg kellett elégednie az ezüstéremmel (9:51.04). A harmadik helyen az aranyért folyó küzdelemben ezúttal beleszólni nemigen tudó Dr. Harsányi Zsuzsanna végzett 10:15:59-es összidővel. Férfiak: 1.    1    MAJOR JÓZSEF HUNGARY / SZÉCHENYI ESE    8:23:19    - 2.    3    KIS GYULA HUNGARY / BEAC POLYTHLON    8:42:42    0:19:23 3.    4    KULICH MICHAL SLOVAKIA / DELFÍN NITRA    8:56:21    0:33:03 Hölgyek: 1.    327    GÓG ANIKÓ HUNGARY / SZABADIDÖS    9:45:26    - 2.    13    WALKÓ ANDREA HUNGARY / TVK MALI TRIATLON KLUB    9:51:04    0:05:38 3.    11    HARSÁNYI ZSUZSANNA DR HUNGARY / VASEMBEREK KLUBJA    10:15:59    0:30:33 Díjazott váltók: 1.    4005    ELTE POLYTHLON HUNGARY    8:23:19    - 2.    4017    SPREADING-CBUDAI HUNGARY    8:28:12    0:04:54 3.    4028    UNIQA ÚJBUDA TC HUNGARY    8:33:30    0:10:12   Gratulálunk minden teljesítőnek.    X2S KonaTeam versenyzői: 25.    19    DEZSÖ SÁNDOR HUNGARY / X2S KONA TEAM    10:23:35    2:00:17 51.    270    KOVÁCS ANDRÁS HUNGARY / X2S KONA TEAM    10:56:24    2:33:06 111.    141    SZEGÖ PÉTER HUNGARY / X2S KONA TEAM    11:55:19    3:32:01 112.    148    FLIER LAJOS SÁNDOR HUNGARY / X2S KONA TEAM    11:55:20    3:32:01 144.    96    CSABA GÁBOR HUNGARY / X2S KONA TEAM    12:24:27    4:01:09

A sikeresen elstartolt a mezőny megkezdte a két-, egyenként 1900 méteres úszókör teljesítését. Ezt követően 7:52-kor vízbe vetették magukat a váltók, több mint 120 csapat nevezett idén.
Ezután a 180 km kerékpározás következett, ahol is a címvédő Major József már a táv 2/3-nál átvette a vezetést Csőke Balázs, Kis Gyula duótól és elképesztő 39 km/h-s átlagsebességet produkálva elsőnek kezdhette meg a maratoni hosszúságú futást.

A hölgyeknél Walkó Andrea és Dr. Harsányi Zsuzsanna alkotta élmezőnyt láthatta a nézősereg elsőként felpattanni kerékpárjaikra. őket az ex-olimpikon és titkos esélyesnek tartott Góg Anikó, aki élete első Ironman-távjának veselkedett neki a szombati nappal, Major Józsefhez hasonlóan, ugyancsak tetemes hátrányt halmozott fel az első számon. A futást 16, egyenként 2600 méteres körben kellett teljesíteni a népes vasseregnek.

Itt már Major előnye behozhatatlannak bizonyult. Ráadásul folyamatosan nőtt a távolság közte és az üldözői közt. Ez utóbbi megállapítás igaz volt Kisre is, aki Csőkét utasította ellentmondást nem tűrően maga mögé. Ráadásul a szlovák Kulich eddigre legyűrte az addig negyedik helyen haladó Ácsot és így Csőke került a célkeresztjébe. Walkó Andrea egykörnyi előnye egyelőre kitartani látszott, bár Góg továbbra is lépésről lépésre csökkentette a kettejük közt feszülő távolságot, valamint leszakította Harsányit, aki nem nagyon tudta ekkor igazolni az amúgy nem véletlenül félelmetes hírét a futását illetően. Kulich közben befogta Csőkét, aki így lecsúszott az abszolút dobogóról; úgy tűnik, a kerékpár egy kissé többet vett ki belőle a kelleténél. Így a férfiak küzdelme idén is az elmúlt évekhez hasonlóan Major József győzelmével zárult (8:23:19), amely csak három percre maradt el az általa tartott pályarekordtól. Második helyen a tavaly bronzérmes Kis Gyula végzett (8:42:42), a bronzérem, pedig a félelmetes futást produkáló szlovák fiú, Michal Kulich (8:56:21) nyakába került.

A hölgyeknél viszont végletekig kiélezett csatának kerekedett, a táv felét követően Góg Anikó körönként perceket tudott hozni Walkón. A hajsza kíméletlenül folytatódott, a verseny végéhez közeledve Walkó Andrea előnye pedig rohamosan csökkenni kezdett, míg aztán az utolsó körre (kb. a 40. kilométernél) végül az elnyűhetetlen és láthatóan újult erőre kapó Góg Anikó futott ki először és hihetetlen hajrájának köszönhetően be is húzta a bajnoki címet (9:45:26). Walkó Andrea szinte végig tökéletesen versenyzett az első helyen, ám a végül meg kellett elégednie az ezüstéremmel (9:51.04). A harmadik helyen az aranyért folyó küzdelemben ezúttal beleszólni nemigen tudó Dr. Harsányi Zsuzsanna végzett 10:15:59-es összidővel.

Férfiak:
1.    1    MAJOR JÓZSEF
HUNGARY / SZÉCHENYI ESE    8:23:19    -
2.    3    KIS GYULA
HUNGARY / BEAC POLYTHLON    8:42:42    0:19:23
3.    4    KULICH MICHAL
SLOVAKIA / DELFÍN NITRA    8:56:21    0:33:03

Hölgyek:
1.    327    GÓG ANIKÓ
HUNGARY / SZABADIDÖS    9:45:26    -
2.    13    WALKÓ ANDREA
HUNGARY / TVK MALI TRIATLON KLUB    9:51:04    0:05:38
3.    11    HARSÁNYI ZSUZSANNA DR
HUNGARY / VASEMBEREK KLUBJA    10:15:59    0:30:33

Díjazott váltók:
1.    4005    ELTE POLYTHLON
HUNGARY    8:23:19    -
2.    4017    SPREADING-CBUDAI
HUNGARY    8:28:12    0:04:54
3.    4028    UNIQA ÚJBUDA TC
HUNGARY    8:33:30    0:10:12
 

Gratulálunk minden teljesítőnek.   


X2S KonaTeam versenyzői:

25.    19    DEZSÖ SÁNDOR
HUNGARY / X2S KONA TEAM    10:23:35    2:00:17
51.    270    KOVÁCS ANDRÁS
HUNGARY / X2S KONA TEAM    10:56:24    2:33:06
111.    141    SZEGÖ PÉTER
HUNGARY / X2S KONA TEAM    11:55:19    3:32:01
112.    148    FLIER LAJOS SÁNDOR
HUNGARY / X2S KONA TEAM    11:55:20    3:32:01
144.    96    CSABA GÁBOR
HUNGARY / X2S KONA TEAM    12:24:27    4:01:09
Hirdetés